Könyvek

JÖVÖK-MEGYEK JÖVÖK-MEGYEK
Sprint, 2013

"Gyermekkoromban divat volt még társadalmi osztály szerint kategorizálni az embereket: munkás, paraszt, értelmiségi, így. Minden iskolában, melyhez szerencsém volt, úgy kezdődött az első osztályfőnöki óra: mondd csak kisfiacskám, apád mivel foglalkozik? Visszatérő műsorszámom volt erre a kérdésre beható részletességgel válaszolni. Hogy az anyám meghalt, de mielőtt meghalt volna, gépírónő volt a kultuszminisztériumban, hogy az apám osztályvezető volt a lámpagyárban – kántortanítói végzettséggel –, de sajnos disszidált. A nagyapám, aki gondviselőmnek számít, nyugdíjas, azelőtt segédmunkás volt a hajógyárban, még azelőtt pedig főosztályvezető a Beszkártnál, főtanácsosi rangban. A nagyanyám nem dolgozott sosem, azelőtt nagyságos asszony volt, most háztartásbeli, engem nevel. De a nagyapám, aki a gondviselőmnek számít, valójában nem is a nagyapám, mert ő a nagyanyám második férje. Az igazi nagyapám azelőtt üveggyáros volt, most pedig maszek üvegfúvó.

Izgékonyabb tanár már a kántortanítónál leültetett, a sokat látott, bölcs pedagógusok végighallgattak rezignáltan, aztán azt mondták, na üljél le, édes fiam. És beírták a megfelelő rubrikába, hogy én egy egyéb vagyok.

Egyébnek lenni egy uniformizált világban, higgyék el, nem könnyű dolog. Egyébnek lenni az azt jelenti, hogy az ember besorolhatatlan, értelmezhetetlen, kezelhetetlen. Hogy kilóg a sorból. Hogy semmire se használható igazán.

Életem során sokat küzdöttem azért, hogy kikerüljek ebből a kategóriából: hogy olyan legyek, mint a többiek.

Nem dicsekvésképpen mondom: nem sikerült."

VISSZAJÁRÓ VISSZAJÁRÓ
Fekete Sas, 2013

A kötet írásaiban a szerző vissza jár. Bejárja – hol terv-, hol ötletszerűen Budapest azon helyszíneit, melyekhez gyermek- és ifjúkora kötődik. Felidézi – szinte fényképszerű pontossággal – az utcákat, utcarészleteket, tereket, – természetesen édes-bús nosztalgiával, s közben bemutatja, most milyenek, milyenné váltak – némi (jogos) elkeseredettséggel színezve a séták hangulatát. S miközben az Olvasó szinte vele együtt sétálgat, olyan kultúrtörténeti dolgokat is megtud és észrevesz, amelyekre akkor sem figyelt fel, ha naponta tette meg, járta végig saját szokásos útvonalát.

Lehet „beosztóan” lapozni a könyvet (minden napra egy séta), de ez szinte kivitelezhetetlen. Nehéz ellenállni a kísértésnek, hogy egyvégtében olvassuk végig a könyvet. Azután lehet szemezgetni, újra és újra elővenni a kedves és kedvenc "túrákat".

MONSIERUR L. MONSIERUR L.
Fekete Sas, 2010

Évtizedek óta azt gondolom, nem kell sehová sietnem, ráérek még. Van időm bőven nézelődni, szöszözni, tenni-venni, készülődni. Aztán, majd ha eljön az ideje, elkezdhetek takarékoskodni, diófát ültetni, kertes házba költözni, füvet nyírni. Megírhatom azt a nagy regényt, mit oly régen tervezek, kidobálhatom a fölösleges kacatokat a sufniból, rendet vághatok a kisfiókban és életem más terein. Egyszóval bőven ráérek teljesen és komolyan és végérvényesen fölnőni, kimondani a kimondandókat és levonni a konzekvenciákat, mint a többi emberek; sietségre semmi ok, hisz a felnőttség nem szalad el, végtére is, aki föl van nőve, az tovább nem nőhet fölfelé, ergo nyilván lefelé nő onnan kezdve, akkor meg mi végre a sietség.

Ilyesmiket gondoltam nemrégen is még, és erre, tessék, itt van ez az L., és a szemembe nevet.

KÖRÖNDY VÉRRE MEGY KÖRÖNDY VÉRRE MEGY
Fekete Sas, 2010

Ez van.
Mármint a Köröndyvel. Eltűnik évekre, aztán se szó, se beszéd, előkerül. Illetve és persze: szó, beszéd, semmi más. És ha már előkerül, hát elfoglal rögtön magának egy kötetnyi helyet. Úgy tízévente egyszer. Legutóbb a huszadik század végén jelentkezett, igaz, már akkor is vesztésre állt.
    Annak idején, amikor egy szűk évtizede elbúcsúztam tőle, magam se tudtam, hogy látom-e még valaha. Köröndy már csak ilyen: járja a maga útját, konokul, lassan, hátratett kézzel, és nem hagyja befolyásolni magát. És tényleg, évekig nem jelentkezett, nem hagyott hírt magáról – aztán, szinte észrevétlenül, visszaszivárgott az életembe. Persze, csak annyira, amennyire ő szokott. Feltűnt havonta-kéthavonta, téblábolt, mesélt, hallgatott, aztán köd előtte, köd utána.
    Egy írónak általában illik felelősséget vállalni hősei tetteiért. Magam is így járok el más esetekben, más könyveimben, de Köröndy kivételt képez e tekintetben is. Igaz, valaha az én köpenyemből bújt elő, szegről-végről még hasonlítottunk is, de ennek már hosszú ideje vége. Ővele már régen az történik (vagy nem történik), amit ő akar. Van, ha akarja, és nincs, ha nem.
    Most például, látják, akarja. És akkor nekünk nemigen marad választásunk. Nekem csak annyi feladat jutott, hogy összegyűjtsem Köröndy legújabb történeteit – a harmadik évezred elejének köröndyádáit –, és az olvasók elé bocsássam.
    Ám hogy miként lesz tovább, azt én sem tudom.

Legújabb könyve

MÁRTON IRMA TÉVEDÉSE
MÁRTON IRMA TÉVEDÉSE
Pesti Kalligram Kft., 2021
Jolsvai András