Könyvek

MA MÉG CSAK SZERDA MA MÉG CSAK SZERDA
Ab Ovo, 2008

A regény a nyolcvanas évek második felében játszódik, egy budapesti irodalmi folyóirat, a Havi Géniusz szerkesztőségében. Főhőse a harmincas éveibe lépő Reményi Zoltán, aki – nevével ellentétben – azt hiszi, hogy az élet már nemigen tartogat számára örömteli meglepetéseket. Elszöszmötölget tehát e belterjes világban, barátságok, szerelmek, focipályák és kéziratok között. Ám az évtized végén hirtelen felgyorsulnak az események, s Reményi, az örök megfigyelő váratlanul úgy érzi, előtte is új lehetőségek nyílnak. Elhatározza, hogy mindent egy lapra tesz fel.
    Egy egészen új lapra...

SZÉPEN VAGYUNK SZÉPEN VAGYUNK
Ab Ovo, 2006

Hogyan is lehetnénk másképp? Élünk itt a földkerekség legszebb kisvárosában (na jó, második legszebb), köröttünk különösnél különösebb alakok, egy volt beszkárttanácsos egy botcsinálta bigámista, egy totónyertes, egy varázsló meg a Jóisten, miénk a világ, amerre a szem ellát, a fatelepektől föl egészen a Trombita térig, itt vannak a barátaink, a Kisli, a Cila, a Sipeki meg a Nagymézes, itt az egész Pajta utcai iskola tanárostul, diákostul, pedellusostul, itt vannak a lányok, itt vannak a hatvanas évek, és itt vagyunk mi is, szépen, ahogy illik.
    Mi kell még?  

AZ EMBER JÁTSZIK AZ EMBER JÁTSZIK
Ab Ovo, 2004

Az ember bizony, játszik. Labdát kerget vagy a társait, kártyázik, rejtvényeken töri a fejét, fehér és fekete bábukat tologat kedvére – megfelelő szabályok szerint, vagy megpróbálja kitalálni, mire gondol az ellenfele. Múlatja az időt. A szerző több tucat játékot elevenít fel könyvében: a fallabdától a kuglin át a lábtengóig sok mindenről szó esik. Ám a játékok csak ürügyül szolgálnak egy jellegzetes hangú nemzedéki novellafüzérhez. A játékok nyomán egy generáció sorsa rajzolódik ki, egy generációé, amelyet sok mindentől megfosztott ugyan a történelem, de kárpótlásul megkapta a játék lehetőségét. És élt vele.
    Mert játszani annyi, mint élni, annyi, mint örökre fiatalnak maradni, annyi, mint tudomásul venni győzelmet, vereséget, megtanulni szabályokat, tiszteletben tartani az értékeket. Játszani annyi, mint toleranciát gyakorolni.
    Játszani annyi, mint játszani.  
 

AZ UJPESTI SZEMÉLY AZ UJPESTI SZEMÉLY
Fekete Sas, 2003

"Vasút mellett születtem.
    Szerettem élni ott. Hallgatni az elrobogó vonatok kattogását, hangról megállapítani, a miskolci gyors ment el, vagy a veresegyházi személy, beszívni a vonatfüst illatát, füttyéről megmondani, miért késett a négyhuszonnégyes és felriadni, éji órán, ijedten a csöndre, ha elmaradt valamely váratlan okból a megszokott zakatolás.
    Négy-öt éves koromban már barangolhattam a környékünkön, elgyalogolhattam a Klára utca végéig meg a Rózsa Ferenc utcán a kistrafóig, benyitogathattam a szomszéd kertekbe, megsimogathattam a kuvaszok, farkaskutyák bozontos fejét, kergethettem papírsárkányt, és gyűjthettem dobozba szöcskét a kocsma melletti kisréten, és igen, óvatosan fölgyalogolhattam a hídra is, bámulni a vonatokat.
    Néztem a messze futó sínpárokat, a váltókat, a robogó vonatokat, az állomás felől erre kódorgó mozdonyokat, a sínautókat, a mozdonyok oldalán kikönyökölő masinisztákat, a szénporos arcú fűtőket, a vörös zászlós baktereket, a sínek között kóborló kutyákat. Megszámoltam mindent, ami a szemem elé került, zakatolásokat és szerelvényeket, utasokat és poggyászokat, és ezt nem tudtam megunni napestig. Elnéztem aztán oldalra, végigpásztáztam felülről szeretett városomat, számba vettem a templomtornyokat meg a víztorony kupoláját, a nagyoti sziluettjét és mind az ismert háztetőket, s az otthonlét melege öntötte el a szívemet. Aztán megfordultam, és kicsit félve, kicsit idegenkedve, de elnéztem a palotai tornyokat is: meg a tereket, fatelepeket, udvarokat, mindent, ami onnan, a fahídról látszott.
    Néztem, néztem a szomszéd vár ablakait, és közben arra gondoltam, micsoda szerencse, hogy én Ujpesten születtem."

Legújabb könyve

MÁRTON IRMA TÉVEDÉSE
MÁRTON IRMA TÉVEDÉSE
Pesti Kalligram Kft., 2021
Jolsvai András