Könyvek

KÖRÖNDY VESZTÉSRE ÁLL KÖRÖNDY VESZTÉSRE ÁLL
Fekete Sas, 2000

"Köröndy Dénes kilencvenhárom decemberében született, negyvenéves korában – laza összefüggésben azzal a ténnyel, hogy a szerzője is éppen negyvenéves lett. S ettől kezdve hat esztendőn át újra meg újra feltűnt a szerző életében és a napilapok hasábjain. Története persze szorosan kötődött különb-különbféle szerkesztői döntésekhez: ezért van, hogy időnként heti rendszerességgel jelentkezett, máskor meg hosszú hónapokra eltűnt. Egyszer szinte meg is halt, úgy kellett aztán feltámasztani, amikor jelenlétére új igény mutatkozott. Most, hogy pályafutása ismét befejezettnek látszik (biztosat az ő esetében azért nem mernék mondani), szelíd baráti ösztönzésre elhatároztam, egy kötetbe gyűjtöm eddigi – hol megjelent, hol nem – kalandjait. Talán így kiderül, azoknak a kritikusaimnak van-e igazuk, akik a századvég egyik lehetséges regényét látják lappangani a sok szállal egymáshoz kötődő tárcanovellákban, vagy azoknak, akik nem. Vagy egyiküknek sincs. Ami engem illet, csak egyetlen megjegyzést szeretnék tenni, mielőtt végleg útjára bocsátom hősömet. Tudniillik, hogy Köröndy nem én vagyok. Nem tagadom, viszonyunk szoros, sőt baráti: gyakran megesett az évek során, hogy egy-egy dologról ugyanazt gondoltuk, még az is, hogy ugyanazt cselekedtük, de ugyanilyen gyakran az ellenkezője is. Köröndy, fájdalom, sokkal merészebb, ötletesebb, talpraesettebb, mint a szerzője, és valahogy – nagy ravaszul – meg is maradt fiatalos éppen-negyvenesnek, amire nekem egyre kevesebb az esélyem. Úgyhogy magam csak a mondatokért vállalom a felelősséget, Köröndy tetteiért feleljen ő."

KÖRÖNDY (Válogatott írások) KÖRÖNDY (Válogatott írások)
Fekete Sas, 2000

Péntek esti láz

"Hogy szombati foci? Hát ilyen még van a világon? Köröndy egészen elcsodálkozott ezen. Aztán meg magán: hogy miért nem jutott eddig az eszébe. Valahogy mintha egy másik, régi, letűnt világhoz tartozna a szombati foci, meg az egész szombat, úgy, ahogy van.
    De kezdjük az elején.
    Azzal kezdődött, hogy összefutottak valahol Várallyai Lacival – valami fogadáson vagy eredményhirdetésen, ilyesmin. A lényeg, hogy volt idejük szót váltani, ami már régen történt velük: az utóbbi években már az is jó esetnek számított, ha egymásra dudáltak az utcán. De most cseverésztek erről-arról, nőkről, gyerekekről, főnökökről, alnokokról, végül pedig értelemszerűen, a fociról – végtére is másfél évtizeden át ők alkották a hét határon rettegett Félreál SC csatárkettősét: voltak ők az ék, kik egymás gondolatát is ismerték, egymásnak háttal állva is tudták, mit csinál éppen a másik, jobb szezonokban tucatszám lőtték a gólokat, nem akadt erő, mely megállíthatta volna őket.
    Persze, ahogy nőtt (vagy micsinált), mind kevesebb ideje maradt a focira: heti egy terem, meg a szombati kispálya. Ez volt a Félreál, többszörös bajnokcsapat, érmek meg oklevelek, és rengeteg emlék: jószerivel a várost is így fedezték fel, nem volt Pestnek olyan eldugott üres telke, rogyadozó tornaterme, ahol ne fordultak volna meg az évek során. Köröndy, ha csak felrémlik mindez emlékezetében, már érzi a klórszagú öltözők illatát, az átizzadt mez szagát, meg a sós vér ízét, mely a térd alól szivárog, ha salak tépte fel. szép emlék ez mind, hiszen nagy szezonokat csinált ezzel a csapattal, ekkorra érett be igazán, volt lába még és esze már a játékhoz. Aztán abbahagyta: előbb csak el-elmaradt, majd végleg lemorzsolódott. Betegségre hivatkozott, meg a családra, de az volt az igazság, hogy már nem ment neki elég jól: lelassult, körülményeskedett. Nem akarta megvárni, hogy csere legyen ott, hol oly sokáig húzóember volt.
    Eltelt egy-két év azóta, nemigen beszélt erről a dologról, még magának se. De most, hogy Lacival szóba kerültek a régi gólok, egészen elérzékenyült. – Van egy új csapat – mondta Laci végül – csupa veterán, mint mi. Gyere le szombaton, ha akarsz.
    Köröndy nem aludt péntek éjjel: láz verte, lidérces álmok gyötörték. Másnap aztán lement, bemutatkozott, csöndesen kiállt a szélre. Nyikorogva kezdett, de később volt néhány villanása. Amikor a második félidőben egyszer kapura fordult, s meghallotta a lemaradó védő kiáltását: vigyázzatok, megy a bal, elmosolyodott a szíve mélyén, ezt gondolta: – Jól van, öreg, van még egy kis időd."

APÁK ÉS FIÓK APÁK ÉS FIÓK
Universitas, 1999

Annyi tény, hogy volt egy különös nyár a hetvenes évek elején, egy sátortábor Káptalanfüreden és három barát a gimnázium második és harmadik osztálya között. A harmadik, igaz, némileg veszélybe került éppen e nyár miatt, de aztán csak kisimultak a dolgok valahogy. Aramis azóta meghalt, Porthost leszázalékolták, Athos nőül vette Miladyt, de tízegynéhány év után elváltak.
     D'Artagnan én vagyok

AMI ENGEM ILLET AMI ENGEM ILLET
Ékezet, 1995

Míting
"Százéves a karburátor; de tíz esztendőt nyugodtan letagadhatna, olyan fess ma is – s oly csodálatosan porlaszt, mint ifjú korában. Ezt onnan tudom, hogy láttam: ott volt kimodellezve a honi közlekedés múzeumában. A z ember csak megnyomta a makett gázpedálját, s már ömlött is a csőbe a zöld benzin, meg a levegő. A zárt térben aztán úgy egymásba olvadtak, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Lenyűgöző látvány volt.
    Talán nem lepi meg önöket, ha azt állítom, nem vagyok egy kimondott karburátorrajongó: sőt, őszintén szólva évszámra felé sem nézek, éntőlem úgy karburál, ahogy akar, béke poraira. De most, hogy százéves lett, gondoltam, csak felkeresem: részben, mert minden érdekel, ami nálam is öregebb s még működik, részben mert nekem sem esne rosszul, ha valaki rám nyitná az ajtót, midőn éppen a centenáriumomat ünnepelem. Nem is bántam meg döntésemet, kellemes délutánt töltöttünk együtt, a porlasztó meg én.
    Kaptam egy koktélt – egy keveréket –, aztán csak elüldögéltünk. Az ünnepelt mesélt: megszületési körülményeiről, kalandos ifjúkoráról, a pillanatról, midőn „szakított a párologtatás gondolatával” (köztünk mindennek vége – mondta, s eltűnt a sarkon egy négyüteművel), s szüleiről, a mindig gondterhelt Bánkiról, meg a csupaszív Csonkáról. Úgy elszaladt az idő, észre sem vettük.
    Aztán kezet ráztunk, keményen, férfiasan, ahogyan kell. Két halk szavú magyar, egy találmány meg egy újságíró. Még egyszer egymásra néztünk, majd mentünk, határozott léptekkel a dolgunkra.
    Ha élünk, száz év múlva ugyanitt találkozunk." 

Legújabb könyve

MÁRTON IRMA TÉVEDÉSE
MÁRTON IRMA TÉVEDÉSE
Pesti Kalligram Kft., 2021
Jolsvai András