Publicisztikák

Alibi Premier Más írások Budapest


Képregényke 9


Képregényke  9

December

Megfigyelték, hogy a szerelmes történetek mindig a házassággal érnek véget? Pontosabban nem mindig érnek véget házassággal, van úgy, hogy a hősök egymás karjaiban lehelik ki lelküket, de ha már elvergődött a történet az oltárig, akkor ott véget is ér: még egy forró, hosszú csók premier plánban, aztán jöhet a vége felirat, meg a boldogan éltek, míg meg nem haltak.

   Csakhogy az élet, barátaim, nem egy habostorta, hogy egy klasszikust idézzünk. Nagyon hogy nem az.

   Itt van mindjárt a mi történetünk. Amely, persze, minden bonyodalma ellenére lendületesen haladt az esküvő felé.

   Vegyük azért át mindenekelőtt a teljesség igényével a bonyodalmakat.

   Ott tartottunk, hogy hőseink éppen egy pajkos csókot lopnak egymástól egy pesti háztetőn. (Ahová Mihály kéményseprősegédként, Apolka szobaleányként került föl. „Minden porcicám érted remeg, Mihály!” – mondotta szerelmesének ott a tetőn a leány.) Ám míg ők a magasban enyelegtek, alant szörnyű erők készülődtek elveszejtésükre.

   Ott volt mindjárt az ifjú Stramberger, aki legott szemet vetett Apolkára. Az ifjú Stramberger (a Pepi gróf, ahogy városszerte nevezték) aki családfáját, ha jó kedve volt, egészen a Nibelungokig vezette vissza, első látásra belebolondult a mi Apolkánkba. (A Herczeg Mihály Apolkájába, hogy pontosak legyünk.) Ez önmagában még nem lett volna feltűnő, az ifjú gróf márcsak ilyen szerelmes természetű volt, főleg a fiatal szobalányokért bomlott, egészen addig, míg azok nem engedtek ostromának – ha egyszer birtokba vehette azt, amit egyébként is birtokának tekintett, rögtön elvesztette érdeklődését az ügy iránt, s legott másik rajonganivaló után nézett. Hanem Apolkában emberére (asszonyára) akadt ám a gróf! Ő már az első, szelíd közeledésre (arról csak annyit, hogy Pest-szerte elterjedt szólásmondás volt akkoriban, miszerint „közeledjék tehozzád szelíden az ifjabb Stramberger”) rúgott, csípett és harapott, sőt, sikított is, ahogy a torkán kifért, és kerek-perec megmondta, hogy ha a fene fenét eszik, akkor se lesz a grófé, hiába is álmodik arról az úr. Az úr pedig (mert az élet már csak ilyen faramuci dolog) ettől kezdve tényleg az Apolkáról álmodott, és mire észrevette magát, igazából és szívből belészeretett.

   Mihály meg, szegény, aki mit sem sejtett a közeli veszedelemről, egy ködös reggelen megcsúszott valami síkos párkányon, lezuhant és lábát törte. És még örülhetett, hogy ennyivel megúszta a dolgot.

   Szerencsére a következő héten megérkezett a felmentő sereg.

   Merthát Pálkövén is történt azért ez-az, miután Apolka és Mihály hősleg megfutamodtak otthonról.

   Először persze szörnyű átkozódások, kitagadások és káromlások estek. Mindkét család a másikat vádolta, hibáztatta, napirenden voltak az atrocitások, utcai kötözködések, sértegetések. A legrosszabbaktól lehetett tartani. Aztán Kövi tisztelendő egy estén ellátogatott Tényi Vendelné született Tatár Szerénához, és elárulta neki, tudja, hol rejtőznek a fiatalok, de csak akkor árulja el rejtekhelyüket, ha az asszony beleegyezik a házasságba.

   – Soha – hörögte a delnő.

Akkor Kövi tiszteletes mesélni kezdett Szerénának egy asszonyról, akinél jobban senki nem tudja, mi a szerelem. És aki, mert elvesztette a sajátját, másnál sem hagyja élni a szerelmet.

   Szeréna hallgatott, hallgatott, aztán hosszú könnycseppek gördültek le az arcán.

   És másnap Pálköve lakói csak a szemüket dörzsölték, amikor meglátták, hogy Tényi Vendel ünnepi komatállal a kezében kopogott a Herczegék portáján.

   És vasárnap a két család egymás mellett ülve hallgatta Kövi tisztelendő úr csodaszép prédikációját a megbocsájtás fontosságáról.
És hétfőn Tényiné meg Herczegné együtt ültek föl a pesti vonatra, hogy megkeressék az elveszett bárányokat. (És ha már fölmentek, hát ellátogassanak a Vígszínházba is, ahol Ibsent játszanak, meg Fröchlich Mici divatszalonjába, felfrissíteni kissé a garderobjukat.)

   Az esküvőt Pálkövén tartották, fényes külsőségek mellett. Aztán a fiatalok nászútra mentek Velencébe, de megállottak Pesten is, hogy a Mai Manó műtermében elkészüljenek az ünnepi fotók.

   Egy darabig boldogan éltek, aztán boldogtalanul, míg meg nem haltak.

   Mihály átvette az apja üzletét, és dolgozott látástól vakulásig. Nem bírta jól a feszültséget, inni kezdett, és negyven se volt még, amikor meghalt. Apolka két fiút szült, aztán unalmában a Stramberger szeretője lett. Aztán elhízott, magas vérnyomása lett, nemigen mozdult ki hazulról. Öregkorában elmeszesedett aggyal mindig egy régi szinjátszóköri napról mesélt az unokáinak.

   A két család is összeveszett megint, és minden kezdődött elölről.

előző előző | 1 | következő következő

Legújabb könyve

A NAPOK SZÍNE
A NAPOK SZÍNE
Scolar, 2017
Jolsvai András